Mielőtt megpróbállak Benneteket beavatni, hogyan ébredtem rá “másságomra” és hogyan élem meg azóta is, szeretném leszögezni, hogy ez nem egy példabeszéd amit követni kell. Mindannyian mások vagyunk, másként gondolkodunk, más életet életünk. De talán a pozitív példa segíthet erőt adni közöttetek azoknak, akik hasonló “gondokkal” küszködnek az életben.
Lassan elérvén a 4. x-et életkoromban és közel két évtizeddel a hátam mögött melegként, én szerencsésnek mondhatom magam, mert soha semmi negatív tapasztalat nem ért az életben másságom miatt (tekintsünk el most a politikai megnyilvánulásoktól illetve a szélsőséges társadalmi rétegektől).
Már az elején szeretném leszögezni, hogy sosem titkoltam, hogy meleg vagyok, viszont sosem tartottam szükségesnek erről másokat felvilágosítani. Úgy ahogy elém sem állt soha senki, hogy szia hetero vagyok, melegként én sem tartom ezt szükségesnek. Mindenki maga döntse el, hogy számára fontos-e a coming out szerettei, barátai körében. Ugyan elég liberális és szabad gondolkodású embernek vallom magam, de vannak olyan dolgok amiket nem feltétlen kell mindig kimondani, vagy megosztani másokkal, holott az nyilvánvaló és tudnak róla adott felek.
Mai szemmel már nyilván tudja az ember, hogy milyen árulkodó jelek voltak fiatal koromban, hogy nem a szokásos papás-mamás felállás áll hozzám közel.
Világ életemben sok barátnőm volt és sosem voltam szingli, aztán a kíváncsiság (és persze a belső vágy) vezérelt amikor először kipróbáltam a szexet fiúval.
Kb. 20 éves lehettem és meglepő módon nem volt sem meghatározó sem maradandó élmény. Nem mardosott utána a lelkiismeret, de persze felmerült bennem a kérdés, hogy miért kellett ez nekem. De mivel nem éreztem újbóli vágyat megtenni, így ez a kérdés lassan el is illant a fejemből. Aztán telt az idő anélkül, hogy ismételni szerettem volna. Majd mikor újra kezdett felszínre törni bennem a vágy, az időnként fellépő étvágyamat férfiak iránt, alkalmi partnerekkel csillapítottam, de mindeközben barátnőim is voltak. Mivel a szex mindig fontos volt az életemben, így ezt könnyen elraktároztam magamban, hogy csak szex és más semmi. A férfiak csak szexuálisan érdekeltek, sosem gondoltam rá, hogy valaha beleszeretnék egybe, vagy bármilyen érzelmek alakulnak ki bennem.
Aztán megismerkedtem egy fiúval, akivel hónapokig összejártunk és már többet éreztem mint barátság. Közben párhuzamban volt barátnőm is (életemben az utolsó). Ebben az időszakban én elkönyveltem magam biszexuálisnak. Igazából ez nem okozott problémát nekem, mert működött mindkét oldal. Élveztem, hogy habzsolom az életet, új dimenziók nyíltak számomra a gyönyörökben. Aztán ahogy telt az idő, be kellett ismernem magamnak, hogy nem véletlenül keresek egyre több kifogást a barátnőmmel való találkozásban és együttlétben. Elkezdtem húzni a “sötét oldal” felé. A barátnőmmel szakítottam, a fiú viszont nem akart semmi komolyat tőlem, mondván még az utam elején vagyok és ki kell élnem, élveznem mindent.
Ekkor már teljesen egyértelmű volt számomra, hogy csak a férfiakhoz vonzódom, de a szerelmet még mindig nem tudtam elképzelni, így némi zavart okozott a gépezetben, hogy akkor most mi is van velem. De kétségbe sosem estem.
Hamarosan megismerkedtem egy sráccal, aki az első randin megpecsételte a sorsom. Olyan gyorsan egymásba szerettünk és összeköltöztünk, hogy szinte még fel sem eszméltem az első éjszakából, már megosztottunk egymással életünket. Ekkor már nem volt kétség számomra, meleg vagyok. Totál meleg. Nem csak a testem vágyik egy bizonyos férfire, hanem a szívem is. Mai napig azt gondolom, hogy ez a pozitív tapasztalat melyet megéltem meleggé válásom elején, segített abban, hogy sosem gyötört bűntudat, sosem éreztem magam elveszettnek, megpecsételtnek vagy szerencsétlennek.
Ez említett fiúval, első nagy szerelmemmel, közel 4 évig éltünk együtt boldogságban, ma is a legjobb barátomnak mondhatom és köszönettel tartozom neki, hogy mindketten “kezdő” melegként egymást segítve, boldogan éltünk meg ezt az időszakot.
Aztán az élet úgy hozta, hogy egy másik fiú ellopta tőle a szívem, akivel a mi napig, közel 10 éve élünk együtt. Ennyi idő alatt az ember annyi jót és rosszat megél egy kapcsolatban, ami olyannyira összekovácsolja a feleket, hogy nem történhet akkora probléma, melyet nem lehet megoldani, ha mindkét fél akarja. Voltunk sokszor fent, sokszor lent, de igazi társ és neki köszönhetem, hogy életem olyan amilyen. Boldog és kerek. Vele.
A legfontosabb dolog, amit meg kell érteni szerintem akár meleg vagy, akár csak szeretnéd megérteni a melegeket, hogy Te se több, se kevesebb nem vagy másoknál, csak azért mert a saját nemedhez vonzódsz.
Az, hogy ki milyen illetve mennyire boldog életet tud élni, az nem a nemi hovatartozástól függ, hanem, hogy mi hogyan éljük meg és alakítjuk az életünket, a környezetünket. Lehetsz te boldogtalan heteróként, vagy boldog melegként. Én ha újra születnék is meleg szeretnék lenni. Mert ugyebár ezt nem választjuk, ezt kapjuk. Abból kell építkeznünk amink van. Természetes, hogy ebben sokat tud segíteni a környezetünk, de hiszek abban, hogy azt vonzzuk be amit kisugárzunk
Szerencsésnek mondhatom magam, hogy sosem okozott problémát elfogadnom magam és azt gondolom ezt a természetemnek és a felfogásomnak köszönhetem. Nyilván könnyebb melegként élni a fővárosban ahol az emberek nyitottabbak és elfogadóbbak mint vidéken. Ez egy olyan dolog amin változtatni nem lehet, meg kell tanulni vele együtt élni. Ami viszont közel sem olyan nehéz mint azt sokan gondolják.
Közhely, de tényleg egy életünk van és nem tudjuk milyen hosszú, azt pedig úgy kellene élnünk, hogy az nekünk jó legyen! Mert élni jó!
W. Norbert (40)