Ilona egészségesen élt, sportolt és rendszeresen járt mellrák szűrésre, mégis egy alkalommal daganatot diagnosztizáltak a mellében. Októberben tartjuk a mellrák megelőzésének hónapját.
2014 augusztusában egy aprócska, rózsaszínű folt volt pár napig látható a mellemen. Talán csípés… – gondoltam. Novemberben újra elmentem egy mammográfiai szűrővizsgálatra, ez volt már a 6. ilyen vizsgálatom az utóbbi időben, de akkor sem mutatott semmit, ami nem oda való lenne, ezért nem volt bennem félelem.
Aztán december 5-én ismét mammográfiára elmentem, ahol egy aprócska csomót találtak ott, ahol a rózsaszínű folt volt a kezdetekben. A biopszia leletemért a férjemmel együtt mentünk el. Az orvos közölte velem, hogy az emlőmben daganat van és mihamarabb meg kell kezdeni a kezelést. Hazafelé a kocsiban ültünk a férjemmel és néztünk egymásra. Szemében félelem volt és gondolom az enyémben is féltés, aggódás volt, de azt egy percig sem gondoltam, hogy ebbe bele fogok halni.
Otthon a középiskolás és a már felnőtt gyermekeimnek őszintén elmondtam, hogy rákos vagyok, de mindent meg fogok tenni a gyógyulásért!
Dühös voltam, mert nem értettem mit csináltam rosszul, mit kellett volna tennem, hogy ne legyek rákos?! A legnehezebb az volt, hogy elfogadjam, hogy volt élsportolóként, abban az időben kézilabda játékos edzőként, egészséges életmódot élve emlőrákom van. Ma is dühít, ha azt hallom, olvasom, hogy: Élj egészségesen, mozogj, mert, ha nem, akkor beteg leszel!! Én mozogtam, sportoltam mégis rákos lettem.
Amikor az onkológussal először átbeszéltük a dolgokat szerencse, hogy bent volt velem végig a férjem, aki mindent lejegyzetelt, amit az orvos mondott, mert én csak arra emlékszem ameddig az orvos azt mondta, hogy: a legjobb a rákfajták közül, mert ez jól gyógyítható és biztos, hogy nem ebbe fogok meghalni! A többire nem emlékszem.
A műtétre 2 hetet vártam, addig nagyon izgultam, mert nem volt biztos, hogy emlő megtartó, vagy eltávolító műtétem lesz. Maradt! Jó volt látni és érezni ébredés után, hogy ott van még a mellem.
Nagyon nem viselt meg a műtét, de amikor kiderült, hogy ismét műteni kell, akkor nehéz volt. A második műtét után nehéz volt a mozgás, fájt a műtéti heg. Próbáltam mozogni, mindig egy kicsit többet. A család adta a legnagyobb erőt nekem ekkor. Láttam az aggódásukat, a féltésüket. Azt akartam, hogy lássák rajtam, hogy érezzék a hitemet a gyógyulásban! Meg akartam gyógyulni, mert szeretek élni! Nem is éreztem egyébként betegnek magam! Csak volt bennem valami, ami nem oda való, amit kivettek! A barátok érdeklődése, hívásaik is sokat segítettek! A sportmúltam is, hiszen ott megtanultam, hogy sokat kell tenni a sikerért, hinni magamban, értékelni az apró, pici változásokat!
Nem feladni! Tenni csak én tudok magamért!
Hittem a dokimnak, megtettem mindent, amit mondott, mert ma is úgy hiszem gyógyítani akart, minden kérdésemre válaszolt, amit előtte összeírtam egy listára. Táplálkozásom annyit változott, hogy több gyümölcsöt ettem, mint addig, de ma is azt eszem, amit szeretek, mértékletességet betartva. Literszámra ittam a paradicsomlevet, azóta is a kedvencem. Sokan adták tudtomra, hogy velem éreznek, hogy számíthatok rájuk, hogy szorítanak értem!
Nagyon jól estek ezek a bátorítások. Aztán következetek a sugárkezelések. A kezelés előtt fölrajzolták rám fekete filctollal, hogy mettől, meddig érjen a sugár. A tükör előtt állva ezt látván nagyon szomorkodtam és a férjem megkérdezte: Mi a baj? és én mutattam neki, hogy mennyire ronda a filctoll a testemen, mire ő csak annyit reagált: Hát, nem egy matyóhímzés! Mezőkövesden lakunk ez nálunk a szavajárás …volt is nevetés nem kicsit! Ez jó volt! Oldta a feszültséget, mert ismeretlen volt az egész helyzet, mert az csak utólag derül ki, hogy kinek hogyan bírja a bőre! Nekem nagyon jól bírta, talán a sok paradicsomlé lehetett az oka!
Erő, hit bizalom, türelem, megértés amire a legnagyobb szükségem volt a gyógyuláshoz!
A másik pedig a család szeretete!
Összesen 2 műtét, 33 sugárkezelés és 3 havi injekció, gyógyszer napi 2x, és a sok-sok kontroll vizsgálatom volt, de ma már meggyógyultam. 2020-ban öt éves túlélő vagyok!
Véletlenül vagy nem véletlenül rám talált egy olyan szervezet, ahol sokféle tudással rendelkező szakemberek, pszichológusok, terapeuták, jóga oktatók, arra törekednek, hogy könnyebb legyen az elfogadása, a megélése, a gyógyulás hosszú és fájdalmas útja. Itt dolgozom ma már én is. Megtapasztaltam, milyen meditálni, a bennem lévő fájdalmas érzéseket megérteni, formálni a gondolataimat, átalakítani, hogy engem erősítsenek. Megtanultam bízni, hinni önmagamban, nemet mondani is tudok már, és azt is hogyan legyek magamnak fontos, hogy szeressem magam!
Megtaláltam az utamat. Önkéntesként feladatomnak, kihívásnak érzem, hogy minél több fiatalnak és idősnek fel tudjam hívni a figyelmét az emlő önvizsgálat és a szűrések fontosságára és meg tudjam tanítani a technikáját! Fontos a testünk ismerése, tudni a jelekről, észre kell venni a változást, figyelni magunkra, és szűrésekre járni. Hiszem, hogy szükség van ezekre, és rám is szükség van! Adom a tudásomat, a tapasztalataimat és közben én magam töltekezem, bízom és hiszem, hogy segíthetek a rák korai felismerésében! Barátokat, felejthetetlen pillanatokat, nagy nevetéseket őrzök, és hálát, hogy a betegségben csuda dolgok történtek, történnek velem!
Így változtatta meg a rózsaszín folt az életemet.
